Mit kell tudni a biztonsági adatlapokról?

A biztonsági adatlapot az anyag/keverék szállítójának felelőssége kiállítani az adott tagállam hivatalos nyelvén, ahol a forgalomba hozatal megtörténik. Ez a szállító rendszerint a gyártó, ha ő az első európai forgalomba hozó.

Azonban sajnos a gyakorlatban ez nem így szokott működni: az európai gyártók/forgalmazók jobb esetben csak a saját (anya) nyelvükön bocsátják rendelkezésünkre az adatlapokat. Viszont Magyarországon a hatóságok (jogosan) magyar nyelven kérik az egyes biztonsági adatlapokat.

Mi lehet ilyenkor a megoldás? – jogosan tehetjük fel kérdésünket.

A legkézenfekvőbb módszer a beszállítóváltás, de ez sokszor megoldhatatlan. A másik megoldás erre a problémára, ha magunk készítjük/készítettjük el az idegen nyelvű változatból a honi szabályozásoknak is megfelelő biztonsági adatlapokat.

A 25/2000. (IX. 30.) EüM-SZCSM együttes rendelet 2015. október 1-től hatályos állapota kötelezi a magyar cégeket, hogy a biztonsági adatlapot beszerezzék a beszállítóktól. Sajnos emiatt tapasztalható itthon az adatlapok hiánya, hiszen előfordul, hogy a külföldi beszállító nem küldi meg a (kért) dokumentumokat.

„(2) A munkáltatónak a kockázatbecsléshez szükséges kiegészítő információkat – elsősorban a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról, az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (a továbbiakban: REACH rendelet) megfelelő biztonsági adatlapot – be kell szereznie a gyártótól (importálótól), a forgalmazótól, illetve a továbbfelhasználótól (a továbbiakban együtt: szállító).”

A jó biztonsági adatlap ismérve, hogy használható és a biztonságos munkavégzést elősegítő. A cégek többségénél jó néhány termékről beszélünk, amit használhatnak a dolgozók, így célszerű az adott munkakörnek megfelelő kivonatokat készíteni a biztonsági adatlapok tartalmából (ezek oktatása kötelezettség is egyben).

Hívjuk fel a dolgozóink figyelmét a rendszeres tájékozódásra, a címkék elolvasására, ismertessük meg őket az új, 1272/2008/EK (CLP) rendelet szerinti piktogramokkal, veszélyekkel, azok jelentésével kapcsolatosan.

A biztonsági adatlapok tartalmi követelményeit jelenleg a Bizottság (EU) 2015/830 rendelete szabályozza. Az egyes szakaszok, alpontok pontos megnevezéseit az említett rendelet mellékletének B része tartalmazza.

A biztonsági adatlapok 16 szakaszból álló dokumentumok. Vegyük sorra az egyes szakaszok főbb elemeit, és vizsgáljuk meg, hogy a hatóság mit szokott ellenőrizni.

Az 1. szakasz tartalmazza a termék nevét, az azonosított és ellenjavallt felhasználásokat, a szállító adatait, illetve a tagállam sürgősségi telefonszámát.

A termék pontos nevének felírása döntő fontosságú, hiszen a hatóság rendszerint összeveti a címkén szereplő terméknévvel a biztonsági adatlapon szereplő terméknevet. Az azonosított felhasználásokat mindig fel kell tüntetni, aminek természetesen összhangban kell lennie a termék felhasználhatóságával.

Ha ismert, hogy a terméket bizonyos felhasználásokra nem ajánlják, például: műanyagiparban az egyes lágyítók gyermekjátékokba bizonyos mennyiség felett nem kerülhetnek, akkor ezeket is meg kell adni. A magyar hatóság sokszor kéri a magyarországi forgalomba hozó feltüntetését a biztonsági adatlapon, ám ez nem kötelező. A magyar sürgősségi telefonszámnak az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat (ETTSZ) ügyeleti telefonszámát kell megadni. Az ott dolgozók az Országos Kémiai Biztonsági Igazgatósághoz (OKK-OKBI) bejelentett biztonsági adatlap-adatbázis alapján veszély/baleset esetén felvilágosítást tudnak nyújtani a teendőkkel kapcsolatosan mind magánszemélyek, mind cégek, mind egészségügyi dolgozók számára.

A 2. szakasz tartalmazza a termék osztályozását, kémiai biztonsági címkézési elemeit, egyéb veszélyeit.

2015. június 1-től már csak a CLP szerinti osztályozásokat tartalmazhatják az ez után kiadott biztonsági adatlapok. Természetesen az ez előtt kiadott, de CLP szerint már osztályozott biztonsági adatlapokat csak ezért felülvizsgálni nonszensz lenne.

A címkézési elemek részei (adott esetben):

• piktogram(ok),
• figyelmeztető szó (veszély/figyelem/semmi),
• figyelmeztető (H) mondatok,
• óvintézkedésre vonatkozó (P) mondatok,
• kiegészítő veszélyességi információk (EUH-mondatok),
• veszélyt okozó összetevő neve
•  (anyag esetén EK- vagy CAS-száma is).

Természetesen ezek feltüntetési kötelezettsége változik a termék veszélyétől függően.

A 3. szakaszban az anyag vagy a keverék egyes veszélyes összetevőinek EK-, CAS-, Index- és REACH-regisztrációs számait, valamint azok veszélyeit kell feltüntetni.

2015. június 1-től ide is már csak a CLP szerinti osztályozásokat kell feljegyezni.

A 4. szakaszban az elsősegély-nyújtási intézkedéseket, a legfontosabb hatásokat/tüneteket és egyéb, orvosok számára fontos megjegyzéseket kell meghatározni.

Az egyes elsősegély-nyújtási intézkedéseket mindig bejutási útvonalanként kell (belégzés, lenyelés, szembe és bőrre kerülés) meghatározni úgy, hogy egy hozzá nem értő személy is meg tudja kezdeni az elsősegélynyújtást!

Nagyobb káreseménykor, „különleges” veszélyek esetén gondolnunk kell az elsősegélynyújtó személyek védelmére is, így adott esetben erről is tájékoztatást kell adni, például: ha a sérült olajterméket nyelt le, akkor az elsősegélynyújtó nem lélegeztethet szájból szájba, mivel így fennáll annak a veszélye, hogy ő maga is lenyel a termékből, és így az aspiráció veszélyét kockáztatjuk.

Az egyes tünetek meghatározásakor figyelembe kell venni a termék veszélyeit, a rendelkezésre álló vizsgálati adatokat, szakirodalmakat is. Itt is célszerű tartani a bejutási útvonalankénti felosztást.

Amennyiben rendelkezésre állnak olyan adatok, amelyek különösen fontosak lehetnek az orvosi ellátás kapcsán, például ismert antidótuma a terméknek, akkor azokat is fel kell írni.

Az 5. szakaszban a tűzvédelmi intézkedéseket kell ismertetni.

A használható oltóanyagot, az esetleges nem alkalmazható oltóanyagot; az égés során keletkező különleges veszélyeket és a tűzoltóknak szóló javaslatokat tartalmazza ez a szakasz.

A 6. szakaszban a nem tervezett termék kijutásakor történő intézkedéseket kell leírni.

Ismertetni kell a személyekre vonatkozó intézkedéseket, a kárelhárításkor használandó egyéni védőeszközöket; a környezetvédelmi óvintézkedéseket; a szennyezésmentesítés folyamatait, módszereit.

A 7. szakaszban a biztonságos kezelésre és tárolásra vonatkozó feltételeket kell megadni az általános higiéniai előírásoktól kezdve a tűz- és robbanásvédelemig.

Adott esetben az esetleges összeférhetetlenségeket, alkalmazható csomagolóanyagokat is ismertetni kell.

A 8. szakaszban kell írni a közösségi és a honi expozíciós előírásokról (jogszabályi hivatkozással együtt), ismertetni kell a termék azon összetevőit, amelyek rendelkeznek ilyen előírással, és azok értékeit is meg kell adni.

Továbbá ebben a szakaszban meg kell adni a termékhez használandó egyéni védőeszközöket, azok típusát és teljesítményszintjüket is (szabványszámmal együtt).

A 9. szakaszban ismertetni kell a termék egyes fizikai és kémiai tulajdonságait SI-beli mértékegységek használata mellett.

A 10. szakasz a termékkel kapcsolatos reakciókészséget, stabilitást, egyes veszélyes reakciók lehetőségét, a kerülendő körülményeket, összeférhetetlen anyagokat, veszélyes bomlástermékeket írja le.

A 11. szakaszban a következő osztályozásokról mindig információkkal kell szolgálni:

• akut toxicitás,
• bőrkorrózió/bőrirritáció,
• súlyos szemkárosodás/szemirritáció,
• légzőszervi vagy bőrszenzibilizáció,
• csírasejt-mutagenitás,
• rákkeltő hatás,
• reprodukciós toxicitás,
• egyetlen expozíció utáni célszervi toxicitás (STOT SE),
• ismétlődő expozíció utáni célszervi toxicitás (STOT RE),
• aspirációs veszély.

A 12. szakaszban a rendelkezésre álló ökológiai információkkal kell kiegészíteni a dokumentumunkat

• a toxicitás,
• perzisztencia és lebonthatóság,
• bioakkumulációs képesség,
• a talajban való mobilitás,
• a PBT- és a vPvB-értékelés eredményei és
• az egyéb káros hatások tekintetében.

A 13. szakaszban a hulladék-termék és -csomagolás tekintetében kell ártalmatlanítási lehetőségeket megadni.

Azonosító kódok (régi EWC) meghatározása nem is kötelező, és sokszor nem is célszerű, mivel nem ismerhetjük az összes felhasználási terület technológiáit, ami alapján ezeket meg lehet (és kell) határozni.

A 14. szakaszban a (veszélyes) áruszállításra vonatkozó adatoknak kell szerepelniük.

Ez a terület nemcsak a közúti szállításra (ADR) korlátozódik, de ez sajnos gyakori hiba a készítők részéről. Itt elsősorban az ENSZ-mintaszabályzatokból kell kiindulni az UN-szám és a helyes szállítási megnevezés meghatározásánál. Nem szabad megfeledkezni a 14.7. pontban a MARPOL-egyezmény és az IBC-kódex előírásainak ismertetéséről sem.

A 15. szakaszban a termékkel kapcsolatos biztonsági, egészségügyi és környezetvédelmi speciális előírásokat/jogszabályokat és azok speciális követelményeit (pl.: plusz címkézési elemek) kell ismertetni.

Ilyenek például: mosó- és tisztítószer-rendelet, biocid rendelet, stb. A hatóság viszont legtöbbször „általános” jogszabálygyűjteményt keres ebben a részben. Amennyiben a kémiai biztonsági értékelés elkészült, arról információt, hivatkozást is ebben a szakaszban kell nyújtani.

A 16. szakaszba kerülhetnek az egyéb információk, például a biztonsági adatlapban használt rövidítések értelmezése.

Célszerű a biztonsági adatlapok elkészítését olyan szakemberekre bízni, akik biztosan ismerik a jogszabályi háttereket, nagy tudással rendelkeznek az összetevőket illetően. Magyarországon több cég is dolgozik ebben a témakörben, a körültekintő választás mindig alapvető fontosságú.